Jól kigyúrta magát a legkisebb Mercedes

Mercedes A-osztály
Vágólapra másolva!
Elsősorban a motorokra koncentráltak az A osztály ráncfelvarrásánál, de kicsit csiszoltak a külsőn és megújult a szórakoztató rendszer is. Meglepő, hogy az eleve kihegyezett A 45 AMG csúcsmodell teljesítményét még feljebb csavarták, így a legerősebb mai kétliteres motor dörmög az orrában.
Vágólapra másolva!
Forrás: Mercedes-Benz

Az A osztály formája most sem hat elavultnak, ezért drasztikus változtatások helyett a részletekre fókuszáltak. Újak a lökhárítók, enyhén módosított belsejű lámpák tűntek fel elől és hátul, ezen felül a hűtőrács is változott. Belül a CLA szériához igazították a műszerfalat, a műszeregységek átrajzolásán felül új színek és anyagok, valamint fémmel bevont kapcsolók jelentek meg. Fontosabb módosítás, hogy a 8 colos kijelzős központi infokommunikációs rendszer már támogatja az Apple CarPlay és az Android Auto okostelefon csatlakozásokat.

Forrás: Mercedes-Benz

Az alapmodell A160-ast egy új, 1,6 literes, 102 lóerős motor mozgatja, a mai trendekhez képest szokatlanul turbófeltöltő nélkül. A fogyasztásra utazóknak az A180d BlueEfficiency lesz a legjobb választás, az 1,5 literes 109 lóerős dízel szabvány szerint csupán 3,5 liter üzemanyagot kér 100 kilométerre, CO2 kibocsátása csupán 89 g/km. Új manuális váltót kapott az A250/A250 Sport, illetve a hétfokozatú duplakuplungos automata már rajtprogramot is tud.

Forrás: Mercedes-Benz

Az Audi RS3 után nem maradhatott változatlanul a csúcsmodell A45 AMG sem. Az eddig is iszonyú erős kétliteres turbómotort addig hangolták, amíg 381 lóerőt és 475 Nm nyomatékot préseltek ki belőle. Ezzel a teljesítménnyel a 0-100-as gyorsulás mindössze 4,2 másodpercig tart. Itt már alap a duplakuplungos automataváltó, melynek a harmadik és hetedik fokozatát rövidebbre vették.

Forrás: Mercedes-Benz

Opciós tétel az AMG Dynamic Plus csomag, amely mechanikus önzáró differenciált és az AMG Ride Control aktív futóművet foglalja magában. A menetdinamikai kapcsolóval Comfort, Sport, Sport+ és Individual fokozatok érhetők el, ezek megváltoztatják az autó viselkedését, a futómű és kormányzás keménységét, a gázreakciót és más paramétereket.

Forrás: Mercedes-Benz

Egyelőre nincs szó a régóta pletykált 400 lóerős AMG S változatról, de később akár ez is felbukkanhat a kínálatban, természetesen szintén összkerékhajtással. A megújított A osztály július 3-ától rendelhető, az első darabok szeptemberben érkeznek a kereskedésekbe.