Már gyártják az istenített új Mazda MX-5-öst

mx-5 gyártás
Vágólapra másolva!
A negyedik generáció állítólag jobb, mint az eredeti.
Vágólapra másolva!

A Mazda már jó néhány hónappal ezelőtt bemutatta az MX-5 negyedik generációját, a szériagyártás azonban csak néhány napja indult el a hirosimai üzemben. A nemzetközi sajtó néhány szerencsés képviselője már kipróbálhatta a roadstert, amellyel a japánok az első generáció szellemét akarták megidézni. A kollégák szerint sikerrel.

Forrás: Mazda

Az eddig megjelent tesztekben van olyan vélemény is, hogy az új MX-5-ös vezethetőségben nemcsak hasonlít, hanem bizonyos értelemben még élvezetesebb is az első generációnál. Az első példányok a nyáron érkeznek Európába, a Mazda először a japán piacon teríti a roadstert.

Forrás: Mazda

Az MX-5-ös negyed évszázadot felölelő történetéről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.