A lopott autók hazai toplistája

autófeltörés autó feltörés lopás autólopás
Vágólapra másolva!
Tavaly rekordkevés lopás volt. Élen a Volkswagen, második a Suzuki.
Vágólapra másolva!

Sokkal kevesebb autót loptak el tavaly Magyarországon, mint az elmúlt két évben. A Vezess.hu szerint 2014-ben 4803 gépjárműlopást jelentettek, ezzel szemben 2013-ban még 5691, a kiugró 2012-es évben pedig 6920 volt az esetek száma. Egy év alatt 888 darabbal csökkent az ellopott gépjárművek száma.

Tavaly Volkswagenből loptak a legtöbbet, 609 darabot, második helyre a Suzuki (483), a harmadikra az Opel (404) került. Audiból 157, BMW-ből 154 darab tűnt el, a két prémiummárka zárja a top 10-et.

Jelentősen csökkent a lopások száma. Csak érdekességképpen: Csehországban tavaly 8720 autólopás volt (ez majdnem a hazai adat duplája), és ennek is nagyon örülnek a szintén tízmilliós országban, mert 2008-ban még 18 ezer volt

A lopások számát az utakon futó autók számához arányosítva már az Audi- és BMW-tulajdonosok alhatnak a legrosszabbul, minden 414., illetve 415. autóra jut egy lopás (a Mercedes adata nem ismert, mert a lopási listán nem került az első tízbe). Ebben a versenyben a Volkswagen a harmadik, minden 528. járműre jut egy bűncselekmény.

Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy akár egy autóban elrejtett mobillal is védekezhet a tolvajok ellen.

Gépjárműlopások 2014:

1. Volkswagen 609 darab (2013: 693 darab, 1. hely)
2. Suzuki 483 (586, 3.)
3. Opel 404 (609, 2.)
4. Ford 346 (435, 4.)
5. Renault 294 (432, 5.)
6. Toyota 270 (280, 6.)
7. Skoda 241 (262, 7.)
8. Peugeot 171 (241, 8.)
9. Audi 157 (n.a.)
10. BMW 154 (165, 10.)

Forrás: Vezess.hu/Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENyÜBS)