A Jaguar mostanában nagyon figyel a múltjára: új múzeumot nyitott, több mint 500 autóval bővítette Heritage-gyűjteményét, és úgy döntött, lezárja az eleddig befejezetlen E-Type-sorozatot is. Az 1963 februárjában indított Special GT E-Type-programban a sorozat-E-knél 114 kilóval könnyebb, alukarosszériás Lightweight versenyautók építését kezdték el újra, mert az egykor tervezett 18 kocsiból 1964-ig csak 12 állt össze. Az alvázszámokat már ekkor előre kiosztották, most a hat hiányzót ötven év késéssel, ezekkel gyártják le ugyanott, a Browns Lane-i (Coventry) üzemben. Az ügyfélautók előtt a Jaguar próbadarabot is produkált: a 2,5-3 millió fontra taksált Lightweighteknél – ahol csak lehet – a korabeli gyártástechnológiákat használják.
A karosszéria 230 elemből áll, jó negyedüket külsős specialisták préselik, kalapálják, minden más házon belül készül. Az aluötvözet összetétele ugyanolyan, mint 1963-ban volt, manapság használatosakkal még könnyebb lehetne az autó, de fontosabb a korhűség. A méretezés szó szerint lézerpontos, egy eredeti Lightweight karosszériájának felét digitálisan beszkennelték, majd egyszerű tükrözéssel jöttek ki a végleges értékek. Az elöl 7x15, hátul 8x15 colos felnik anyaga magnéziumötvözet, a korabeli mintázatú gumikat a Dunlop szállítja. Hat színt kínálnak, de egyedi igények is megvalósíthatók, a levehető keménytető szériatartozék. A lényeg az apró részletekben rejlik, még a rögzítő bőrpántok cserzése is korabeli eljárással történik, s ugyanez érvényes az utastérben használt Conolly-bőrre, itt hétféle árnyalat közül lehet választani. A kormánykarima fa, a középkonzol borítása alumínium, akárcsak a derékig érő kagylóülések váza.
A sorozat FIA-homológ, van spéci benzintank és masszív bukócső is. Az XK jelű szárazkarteres, alu hengerfejes, dupla két vezérműtengelyes (lánchajtású DOHC) soros hathengereseket a veteránspecialista Crosthwaite & Gardiner építi, zömmel eredeti alkatrészekből. A 3,8 literes (3868 cm3) gép pontos teljesítménye titok, de 300 lóerőről és 380 Nm-ről hallani. A vevő dönthet, hogy
három Weber 45DCO3-as karburátorral vagy mechanikus Lucas-befecskendezéssel kéri-e az autót, de kormány- és fékszervo felárért sincs. A Lightweightbe normál E-type- fékeket építenek hátra, elöl az utcai verziónál nagyobbak, 312 mm-esek a tárcsák. A kézi sebességváltó négyfokozatú, több áttételsor közül lehet választani, és diffizár is rendelhető. A képeken a fényezés és alvázszám nélküli, teljesen működőképes Car Zero látható, a gyári múzeumba kerül majd.