Kína ezzel az SUV-val venné be Európát

qoros 3 suv
Vágólapra másolva!
Bemutatkozott a német-kínai Qoros szabadidő-autója.
Vágólapra másolva!

Folytatja európai terjeszkedését a német mérnökökkel megerősített Qoros márka, amely harmadik modelljét is bemutatta. A szedán és a ferdehátú után ezúttal egy SUV érkezett, amely a 3 City SUV nevet kapta.

Forrás: Qoros

A padlólemez ugyanaz, mint a korábban bemutatott két modell alatt, az SUV-t 1,6 literes, 156 lóerős turbós benzinmotor hajtja. Hatfokozatú kézi váltóval 10,1 másodperc alatt gyorsul százas tempóra az autó, hatfokozatú automataváltóval ugyanez 10,8 másodperc. A gyári átlagfogyasztás 6,8 liter/100 km.

Forrás: Qoros

Az SUV a sima ötajtósnál 67 milliméterrel ül magasabban, négyféle felszereltségi szinttel lesz kapható, a 8 colos érintőképernyő azonban mindhez jár.