A béka és a bőregér - SzMZ 350, Velorex 350 veteránteszt

Vágólapra másolva!

Vajon milyen megfontolás vezette azokat a mérnököket, akik a múlt század közepén megalkották a keleti blokk e két furcsa jószágát? Két olyan járművet kaptunk a kezeink közé, amelyeket a maguk korában nem tartottak nagyra, még azok sem, akik használták őket. Most viszont üde színfoltként tündökölnek nemcsak a modern, de a veterán autók között is.

Karner Miklós,

Retro Mobil

Vágólapra másolva!

veterán autó Retro Mobil Velorex

Elvárjuk az elvtársaktól, hogy rokkant elvtársaink szenvedéseit enyhítendő alkossanak egy speciális járművet – mondhatta a párttitkár a telefonba az egykori Szovjetunióban és Csehszlovákiában, hogy munkára sarkallja a szocializmus állóvizében megfásult tervezőket. Persze bizonyára nem egészen így indult e két autószerű „lény” története, de tény: mindkét masinát a hátrányos helyzetűek között osztották ki.

Mai szemmel vicces törpék, játékautók. Az SzMZ-nek szinte a teljes eleje hiányzott, a korabeli képeknek és a restaurálók ügyességének köszönhető, hogy újból feltámadt Forrás: Karner Miklós/Retro Mobil

A szovjetek fejében egy „normális” autó képe rajzolódhatott ki, de jobbnak látták, ha minden méretében alaposan lekicsinyítik a szerkezetet. Lemezekből hajtogattak karosszériát, de – talán spórolásból – a tetőre vásznat képzeltek el. Így fordulhatott elő, hogy a 2,5 méternél alig hosszabb törpében ugyan hely nem sok akadt, de a háborúban vagy az elnyomás alatt tönkrement emberek a kabriózás lélekemelő élményével gazdagodhattak.

Felér egy tornával a beszállás

Vékony kerettel díszített ajtói hátrafelé nyílnak, ám annak ellenére nem túl könnyű a beszállás, hogy derékszögig kitárhatók: nyitott tetővel csak a lábakat nehéz berámolni, felhúzott ponyvával viszont a felső testtel is ügyeskedi kell, hogy beférjünk a kétarasznyi átmérőjű lyukon. Csodák nincsenek, 2,5 m-es hosszú dobozba nem lehet fejedelmi utasteret bezsúfolni, leginkább az jár jól, aki nem nőtt 170 cm-nél magasabbra.

Puritán az SzMZ utastere: egy sebesség- és egy Voltmérő, no és néhány kapcsoló található a sok éles sarokból és fedeles kesztyűtartóból álló fémpulton. A fehér fogantyús a kézifék, tőle jobbra az irányváltó, balra a sebességváltó karja. Ablaktörlőből kettő, napellenzőből csak egy jutott. Az üléseket nem lehet állítani a fémpedálok kényelmesen messze vannak egymástól Forrás: Karner Miklós/Retro Mobil

Egyhengeres Izs motorkerékpárból származó, kétütemű, 350 köbentis, 13-14 lóerős motorját a hátsó kerekek fölé szerelték, hozzá négyfokozatú váltót csaptak, a hátramenetet pedig irányváltóval oldották meg: aki kívánja, négy tolatófokozattal ügyeskedhet. Szinte teljesen üres műszerpultra mered a sofőr, aki három pedált, három kart és egy vasból hajlított kormányt kezel.

Hivatalosan csak kettő érkezett hozzánk

A szovjetektől megszokott fura elnevezés, az SzMZ egyébként a gyártási helyre utal: Szerpuhov a város, és Szerpuhov Motor Zavod rövidítését vésték az autó orrára. 1958-ban született meg az első darab, és 1970-ig gyártásban maradt a szovjet jármű, amelyet a legtöbb „baráti” állam beszerzési döntnökeivel nem sikerült megkedveltetni. Így Magyarországra sem jött belőlük, csak az a kettő, amit az akkori közlekedési hatóság bevizsgálás céljából beszerzett. Valószínűleg kínos pillanatokat éltek át a magyar szervek, amikor valahogy a szovjetek tudomására kellett hozniuk: köszönik, ilyet nem kérnek. A két próbadarabot nem szolgáltatták vissza, közülük viszont csak az egyik maradt meg, s hosszas, viszontagságokkal teli évek után jutott el az Old Rent Kft csapatához, ahol fáradtságos munka árán hamvaiból feltámasztották, majd újra működőképessé tették.

Az SzMZ tetejét néhány retesz és patent oldásával egyszerűen hátra lehet csapni, a Csehszlovák járműnél a teljes tetőt le kell szedni, s otthon kell hagyni, ha nyitott üzemre vágyik a sofőr. A Velorexnél elöl, a szovjet gépnél hátul helyezték el a benzintankot Forrás: Karner Miklós/Retro Mobil

A Velorex más utat járt, az eredmény láttán úgy tűnik, a Csehszlovák fejlesztők fejében nem is merült fel, hogy autószerű járművet alkossanak. Csővázas szerkezetre csavaroztak elöl kettő, hátul egy motorkerékpár kereket, hátra 350 köbcentis (a gyengébb változatnál 250-es), kéthengeres, kétütemű, 15-16 lóerős Jawa motorkerékpár blokkot építettek. Szinte sportautósan mélyen van a súlypont, a vázra patentolt impregnált vászon miatt kapta a Velorex a bőregér becenevet.

Ebbe is hátrafelé nyíló ajtón keresztül lehet bejutni, de itt némileg több helyet találunk a lábaknak, igaz, a lenyitott tetővel is a helyén maradó vasketrec akrobata mutatványra kényszeríti a beülni vágyót. A típushoz egyébként hosszú és szerteágazó történet tartozik. František Stránský és öccse, Mojmír beleszeretett a háromkerekű Morganbe, és elhatározták, hogy ahhoz hasonló járművet készítenek.

Több, mint ötven éve jelent meg az ős-Velorex, az Oskar

Az Oskar névre keresztelt prototípus (az Os a tengelyre, a kar a kocsi szóra utal) 1943-ban gördült ki a gyárkapun. Az első sorozat legyártása után nem sokkal a párt az akkor még önálló cég államosítása (pontosabban a VELO-szövetkezetbe olvasztása) mellett döntött, s nagyobb ütemben kezdték gyártani a háromkerekűt. Ezekből Magyarországra is jutott több darab, a mozgáskorlátozottak ezt a járművet kaphatták, még a Trabant Hycomat megjelenése előtt. Az Old Rent csapata teljesen felújította a képeken szereplő bőregeret, nemcsak a váz, de a ruházat is újjáalakult, s a futóműveket és a motort szintén restaurálták.

A Velorex száraz tömege körülbelül 310, az SzMZ-é 455 kg Forrás: Karner Miklós/Retro Mobil

Nos, e két remekműről nyugodtan kijelenthetjük: a fogyatékkal élők legfeljebb további szenvedéseket remélhettek tőlük. De ma már mosolyt csalnak az ember arcára ügyetlen és primitív megoldásaikkal. Ráadásul semmi mással össze nem téveszthető élmény velük utazni. Az SzMZ önindítóval röffen be, két szívószálnyi kipufogócsövéből bőszen pöfög a kétütemű olajos füstje, kerepelős kéthengerese a bemelegedés után viszonylag egyenletesen dolgozik.

Gokartos élmények a kormány mögött

Ha a vezető bepréseli magát a kormány-ülés-sebességváltó-kézifék-irányváltó határolta zugba, elfelejti minden problémáját, és eszébe jut: milyen megpróbáltatásokat állhatott ki, aki éveken keresztül ebbe kényszerült. Kuplung felenged, gázpedál letapos, és már indulunk is! Némi nyikorgás jön ugyan a kerekek felől, de ez nem zavaró, gyorsulunk, szél borzolja a hajunkat, a motorkerékpár váltót szépen kattogtatjuk negyedikbe. Gokartos kormánya olyan direkt, hogy egy kisebb mozdulatra befordítja a gépet az utcasarkon, jó résen lenni, még akkor is, ha csak negyvennel hasítunk.

Három körre futja az időnkből, kívánnánk még a szovjet csodát, de ott vár a Velorex, nem hagyhatjuk parlagon. Dinastarter húzza be a motort: nincs köszörülés, finom hörgéssel életre kel, s füstöl, akár egy jól befűtött cserépkályha. Az indítómű egyébként arra is képes, hogy a másik irányba forgassa meg a motort, így máris létrejön a rükverc, azaz lehet tolatni.

Ez sem bonyolult, az egyetlen műszer a sebességet mutatja. A fogasléces kormányt könnyű tekerni, a bowdenes fékek ereje visszafogott. Csak a vezető előtt van ablaktörlő, a szűkös, padlóból kinövő pedálsor mellett az akkumulátor szűkíti az utas lábterét. Első ülés támláját és lapját is egybeöntötték, az ajtókon kis zseb fogadja az apróbb úti holmikat Forrás: Karner Miklós/Retro Mobil

Kuplung-fék-gáz pedálsor, mint egy igazi autóban, s itt is motorkerékpár váltót kell a jobb kézbe fogni. A csehszlovákok műszaki érzéke jócskán túlszárnyalta a szovjetekét, a puritánság itt nem társul nehézkességgel, darabossággal. Szűknek szűk ez is, de valahogy mégis jobban el lehet helyezkedni, a sportautósan mély üléspozíció és a két különálló első kerék régi korok versenygépeit juttatja a kétütemű hangtól megrészegült pilóta eszébe. A kormányzás is finomabb, s a 70 km/óra sem tűnik félelmetes tempónak, legfeljebb akkor, amikor a pöttöm dobfékekkel lassítani szeretnénk.