Vágólapra másolva!
Az autó elején lévő BMW-veséket már inkább tüdőhöz kéne hasonlítani, akkorára nőttek.
Vágólapra másolva!
Ezek a BMW-vesék már inkább tüdők, akkorára nőttek. A szigorú formájú lámpákban lézer technika szórja a fényt, ez állítólag tízszer hatékonyabb a LED-es megoldásnál Forrás: BMW

A Sanghaji Autószalonon leplezte le a BMW a legújabb, Vision Future Luxury névre keresztelt tanulmányát, amellyel - a nevéhez méltó módon - a hamarosan megjelenő luxusautóinak formai és technikai megoldásait mutatja meg. Mivel a jelenlegi 7-es sorozat hamarosan nyugdíjba vonul, nem tévedünk nagyot, ha valami nagyon hasonlóra készülünk fel, természetesen azért némileg szelídebb formában, például a visszafelé nyíló hátsó ajtókat szinte biztosan nem látjuk majd a szériaváltozaton. Mivel a Mercedes nagyon belehúzott az új S osztállyal, az is elképzelhető, hogy a BMW tovább bővíti felfelé a kínálatát és bevezet egy új sorozatot a 7-es fölé, például 9-es néven, és a Vision Future Luxury igazából erre készíti fel a nagyérdeműt.

Azt nem árulta el a BMW, hogy mi van a hatalmas motorháztető alatt, de az autó fenekén lévő eDrive felirat valami hibrid megoldást sejtet Forrás: BMW

A méreteihez képest meglepően kecses formájú tanulmányról azt kell tudni, hogy a BMW belezsúfolta az összes ma rendelkezésére álló technikai arzenált a lézeres fényszórótól kezdve a szénszálból és alumíniumból készült karosszériáig.

A BWM az "egymásra épülő rétegek" filozófiája mentén készítette el az utasteret. Érdekes részlet, hogy a B oszlop beleolvad az ülés háttámlájába Forrás: BMW

Érdekes technikai megoldás, hogy az első ülések szénszálból készült váza a karosszéria szerves része és teherviselő elemként is funkcionál, ezért van az, hogy a B oszlop látszólag hirtelen véget ér, pedig csak beleolvad a háttámlákba. A végletekig letisztult utastérben a fa, bőr, szénszál és az alumínium uralja a terepet, műanyagot nem sokat látni, érintőképernyőt viszont annál többet. A sofőr előtt három képernyő, plus a head up kijelző világít, a mellette ülő utas az egyetlen aki mindössze egy saját képernyővel kell, hogy beérje, míg hátul a háttámlákban és a könyöklőben is találni képernyőket, ez utóbbit ki is lehet venni és akkor egy kecses táblagépként funkcionál.