Kipróbáltuk a Magnum-Ferrarit - 308 GTS (1980) teszt

Vágólapra másolva!
A 308 GTS azon ritka Ferrarik egyike, ami még veteránként is megfizethető és a minősége egy kortárs Porsche szintjén van.
Vágólapra másolva!

Nem vezettem még veterán Ferrarit, csak mait, egy 360 Modenát néhány évvel ezelőtt. Meghatározó élmény volt, számítottam rá, hogy ez is az lesz. Nehéz felkészülni lélekben egy ilyen találkozóra, hiszen mégis csak egy olyan négykerekű kulcsait kapom a kezembe, amit a sportkocsigyártás fellegvárának is tekinthető Maranellóban készítették kézzel, kis sorozatban, és terveire még a nagy mágus, Enzo Ferrari mondott áment.

Annyira alacsony (1120 mm magas), hogy az átlagember haja is kilóg, ha kivesszük a tetejét. Utóbbi művelethez két csatot kell oldani, a műanyag tető helye az ülések mögött van. A GTS nevű spider variánsból gyártották a legtöbbet, 3219 darabot Fotó: Karner Miklós/Retro Mobil

A térhálós acélváz szerkezetű 308 GTS nem különleges vagy ritka típus, több mint 12 ezer darabot gyártottak belőle, s 10 évig volt a piacon. De ez cseppet sem számít, hiszen a lovacska, amit az orrán és a farán visel, tökéletesen jelzi, hogy hol a helye az autók között: fenn, a csúcson! A karosszériáért a Pininfarina stúdiót kell dicsérni, az alig 1 méter magas, 4,2 méter hosszú bombázó formájába minden olyat belegyúrtak, ami egy vérbeli, középmotoros sportkocsira jellemző: lapos orr felnyíló bukólámpákkal, hangsúlyos, széles és magas kerékjáratok, elfektetett szélvédő, dupla kerek hátsó lámpák, széles nyomtáv, négy csőből ordító kipufogó. A 308 GTS teteje ráadásul nem lemezből van, hanem műanyagból, és néhány mozdulattal el lehet távolítani, hogy targává változtassuk.

Amikor a luxus keveredik a puritánsággal

Az aprócska kétszemélyes utastérben a nagypolgári luxus keveredik a puritán egyszerűséggel, miközben ügyesen becsempészték a hetvenes-nyolcvanas évek átlagautóinak hangulatát is. Bőr és vastag, puha szőnyeg, nemes fémbetétek egyrészről, kemény, fényes műanyagok, egyszerű kerek órák és tucatkapcsolók másrészről. A kicsire összezsugorított műszerfalon a sebességmérő és fordulatszámmérő van a főszerepben, mellettük olajnyomásmérő, benzinszintjelző, víz- és olajhőfokmérő, valamint időóra ad információkat a menet közben zajló folyamatokról.

Nagyon egyben van, tetővel rossz úton sem érezni, hogy különösebben csavarodna a kasztni Forrás: Karner Miklós - Retro Mobil

Sokan emlékezhetnek rá, ahogy Thomas Magnum magánnyomozó a nagy sikerű filmsorozatban éppen egy ilyen autóval furikázott, s ahogy bent ült, kilógott a haja a nyitott kocsiból. Ebből következtettem, hogy 193 cm-es magasságommal nekem sem lesz ideális a GTS, főleg nem zárt tetővel, de tévedtem: mivel hosszú lábaimat szinte ki tudom nyújtani, a törzsem pedig nem magas, egészen jól elfértem, miután szinte a földig leereszkedtem, hogy beszuszakoljam magam a hosszú ajtónyíláson.

A büszke tulajdonos, Selei Ernő mosolygott is, amikor látta, hogy készülődök beülni, ő se hitte, hogy ilyen könnyen beférek. A Svájcból, első gazdától származó, eredeti állapotú, azaz nem felújított Ferrari egyik nagy meglepetése, hogy mennyire egyben van. A nyolcvanas évek talján gyártmányainak zömén még új korukban is csálén álltak az alkatrészek, nehézkesen mozogtak a kapcsolók, zörögtek a kárpitok, itt ilyesmi nincs. Tökéletes, talán még egy kortárs Porsche sem különb nála.

Nem a szűk városi utcákba találták ki

Jobb kézre eső gyújtáskapcsolóval indítok, szívató nélkül, mert már járt korábban a motor. Néhány gázfröccs jólesik a 40-es Weber karbiknak, a második próbálkozásra feltámad a V8-as. Nehéz szavakba önteni az érzést, ami elfog, amikor megszólal: mély surrogó hanggal dörmög, nagyobb gázra visít, érzem mind a 255 lóerőt a hátamban. A jobbra tolt pedálsor először megzavar: a kuplungra lépnék, de a lábtámaszt taposom, a gáz helyett a fékre lépek. Az ötgangos váltó fekete golyó markolata szinte elvész a tenyeremben, erősen meg kell tolni a kart, hogy lépdeljünk vele a szűk kulisszában. A rükverc van az egyes helyén, mármint ott, ahol a többi autóban az egyest keresnénk, nem árt, ha indulás előtt átprogramozzuk az agyunkat. Betonkemény és hosszú utat jár be a kuplung, a volánt olyan nehéz tekerni álló helyzetben, mint egy elhasznált Ladában; ezt az autót nem városi, szűk utcás manőverezéshez találták ki.

Fiat és Lada modellekből ismerős a műszerek stílusa. 280-ig skálázták a sebességmérőt, 7700-nál lesz piros a fordulatszámmérő. A marokba simuló, nehezen tekerhető kormánytól balra, alul eldugva van az időóra és az olajhőmérő Forrás: Karner Miklós - Retro Mobil

Először csak óvatosan lépek a gázra, 3000-nél már kapcsolom a kettest, hármast, négyest. Ernő buzdít, hogy ne fogjam vissza magam, így belecsapok a lecsóba, a lezárt úton a 150-es tempó is megengedett; egy oldtimernek ez már sok, de ez a Ferrari itt jön elemébe. Feláll a karomon a szőr, amikor úgy igazából nekilódulunk, üvölt mögöttem a V8-as, látom magam előtt a kanyart, de nem fékezek, mert 5000-nél szól a legszebben, s ahhoz még kell egy kis gáz. Megvan, átlendítem a lábam a fékre, szerencsére az olaszok nem bízták a véletlenre a megállást, a négy hűtött tárcsa úgy harap, ahogy kell. Ernő nem bánja, hogy vagy fél órát nyúztam a féltett kincsét, örül, hogy látja a mosolyt az arcomon. Elköszönünk, de kapok még egy dózist a kábítószerből: kintről is meghallgathatom, hogyan muzsikál a négy kipufogó.

A keresztbe tett V8-as a szerelők rémálma: a hátsó hengersoron gyertyacsere vagy karburátorállítás a géptető leszerelése vagy a motor kiemelése (felfelé) után lehetséges. 10 W 50-es szintetikus olajat írt hozzá elő a gyár. 1981-től jött a Bosch K-Jetronic mechanikus befecskendezős, 1982-től a Quattrovalvole, azaz hengerenként négyszelepes változat. A hátfal előtti bőrhuzat fedte üreg két sporttáskát elnyel Forrás: Karner Miklós - Retro Mobil

Műszaki adatok

Motor: nyolchengeres, V elrendezésű, alumínium blokkos, hengerenkénti kétszelepes, OHC-vezérlésű benzinmotor, hátul keresztben beépítve. Négy darab Weber 40 DCNF karburátor
Hengerűrtartalom: 2926 cm3. Teljesítmény: 255 LE, 6600/perc fordulaton. Nyomaték: 284 Nm, 5000/perc fordulaton. Gyorsulás 0-100 km/óra: 6,8 s. Végsebesség: 252 km/óra. Átlagfogyasztás (mért): 15-20 l/100 km.
Erőátvitel: ötfokozatú kéziváltó, hátsókerékhajtás. Egytárcsás szárazkuplung, csökkentett súrlódású differenciálmű. Felépítés: kétajtós, kétüléses, önhordó (térhálós vázszerkezetű), kivehető műanyag tetejű acélkarosszéria. Felfüggesztés: elöl-hátul független, kettős keresztlengőkaros, tekercsrugókkal, keresztstabilizátorral. Elöl-hátul hűtött tárcsafék, hidraulikus szervorásegítéssel. Fogasléces kormánymű. Gumiméret: elöl: 205/55 ZR16, hátul: 225/50 ZR16. Hosszúság x szélesség x magasság: 4230x1720x1120 mm. Tengelytáv: 2340 mm. Üzemanyagtartály: 74 l. Saját tömeg: 1090 kg.

Forrás: Retro Mobil