Hello, Tourist, du bist in Budapest

városnéző busz, hop on hop off, Budapest
Vágólapra másolva!
Az IBUSZ-korszak hortobágyi pusztashow-i és Balaton környéki bortúrái helyett jó ideje Budapestre figyelnek a külföldi turisták, de sokan mindössze egy hétvégére érkeznek fapadossal. Ezalatt városnéző busszal ismerhetik meg legegyszerűbben a fő nevezetességeket,  öt-hétezer forintért, a szolgáltatások között azonban nagy a különbség. Kipróbáljuk, mit kap a pénzéért egy Ikarus kabrió, egy angol emeletes és egy kétéltű csodabogár utasa, majd bemutatjuk a többi busztípust, és végül a vendégjárás mellékhatásait is.
Vágólapra másolva!
A hop on hop off járatok az Erzsébet térről indulnak, de az utazási irodák hoszteszei a város más pontjain is vadásznak turistákra Fotó: Mudra László - Origo

Puccini tragikus áriája szólal meg a fejhallgatóban, majd néhány másodperc múlva női hang szakítja félbe: bal kéz felől az Operaházat láthatják, neoreneszánsz stílusban épült Ybl Miklós tervei alapján, akinek jól jegyezzék meg a nevét, mert sok más pesti középület kötődik hozzá. A következő mondatot nem értem kristálytisztán az Andrássy úton rotyogva elhúzó Harley Davidson miatt, de utána már zavartalanul élvezhetem a zenét, majd újra a búgó női hangot: itt kezdődik a Nagymező utca, a magyar Broadway. Kissé szürreális egy külföldi turistacsoporttal egyedüli pesti utasként végiggurulni a naponta bejárt útvonalon, de el kell ismernem, van mit tanulni a 23 nyelven beszélő audioguide-ból. Ha igazán stréber lennék, magyar helyett németre vagy angolra állítanám a gépi idegenvezetőt, de azért vannak nálam linkebb arcok is a csoportban: három spanyol srác a klasszicista homlokzatok helyett szigorúan a női dekoltázsokra utazik.

A késő nyári idő éppen ideális egy kis városnézésre, mert még bőven elég a lenge öltözet, viszont hőgutát sem kap senki a nyitott Ikarus 256-os fedélzetén. Biztos, ami biztos, a hoszteszek előkészítettek egy-egy szalmakalapot a műanyag ülések háttámláira, de a napszúrás mellett egyelőre másik aggodalmam, a fulladásos halál sem válik be: a szabadságolások miatt gyér a forgalom, nincs szmog a belvárosban, részben talán azért, mert a kipróbált D10-motoros busz sem okád magából fekete koromfelhőt. Ez a jármű ugyanolyan öreg, mint a BKV Ikarus 200-asai, mégis más világ: nincs szardíniásdobozként megtömve, ami kisebb részben annak köszönhető, hogy tilos álló utasokat szállítania, nagyobb részben meg annak, hogy a jegy nem 350, hanem 6000 (diákoknak 4800) forintba kerül hozzá. Persze a tarifákat igazságosabb lenne a BKV-napijegyek harmadekkora árához hasonlítani, a hop on hop of utazások lényege ugyanis éppen az, hogy a turista bármelyik megállóban leszállhat, és máshonnan is folytathatja az útját 48 órán belül.

Egykor távolsági busz volt, ma levágott tetővel turistákat szállít az Ikarus 256-os. Hátra hatalmas bukócsövet építettek be Fotó: Mudra László - Origo

A Program Centrum két vonalat üzemeltet, a kipróbált úton almazöld, a másikon Barbie-bus örökségként rózsaszínű járművek járnak, a viteldíj csomagban hajózást, gellérthegyi gulyáslevest és egy pohár sört is tartalmaz. Ostort csattogtató betyárról nem szól a fáma, de ezer forint felárért éjszakai városnézésre is fel lehet kerekedni. Nem mindegy persze, hogy mivel, a cég 17 járműből álló gépparkjában a távolsági buszból átépített emeletes Neoplantól kezdve a meghatározhatatlan márkákig sokféle jármű megtalálható. Direkt úgy választottam időpontot, hogy nyitott Ikarusszal utazhassak, és a helyszínen kiderült, másoknak is ez az első számú választásuk. Különösen az oroszok és az egykori keletnémetek szeretnek a márkával nosztalgiázni, a tető hiánya pedig különleges élményt ad: remekül ki lehet belőle látni oldalra, és a hosszú, két és fél órás túrába némi barnulás (vagy leégés) is bőven belefér. Amint elindul, kellemes szellő járja át az óriáskabriót, orkánerejű szélre azonban senki ne számítson: a mellettünk tekerő biciklisek tempójában, 20-30 km/h-s sebességgel poroszkálunk a kihalt Andrássyn, ami a megállókkal együtt húszperces menetidőt ad ki az Erzsébet tér-Hősök tere viszonylaton.

Következőként egy még különlegesebb busszal, egy régi vágású angol emeletessel folytatom a korzózást. Az 1988-as Leyland társaival együtt Londonból érkezett Budapestre, de a Big Bus Tours 11 tagú flottájában Olaszországból beszerzett buszok és nyolcéves, eleve kétszintes, nyitott városnézőnek épített Irisbusok is megtalálhatóak. Igen ám, de a klasszikus angol doubledeckerek az úttest túlsó oldalán jártak - hogy állnak vajon helyt a pesti forgalomban? A sofőrök szerint egyáltalán nem okoz gondot a jobbkormányos vezetőállás, és mivel a bal oldaliak mellett utólag a karosszéria jobb oldalára is vágtak ajtókat, az utasoknak sem kell a hömpölygő autók közé leszállniuk. Ahogy a többi városnéző buszos vállalkozás, a Big Bus Tours is egy szerződés szerint a BKK buszmegállóit használja, kivéve az olyan helyeket, ahol hosszabb időt kell eltölteni (végállomások, pihenőhelyek). Egyetlen kijelölt útvonalat használnak, a 7000 (gyerekeknek 3000) forintos jegyár azonban a hajózás mellett az éjszakai kirándulást, az okostelefon-applikációt és az egyórás biciklikölcsönzést is tartalmazza.

A Hősök terén és más nevezetességeknél ki lehet szállni pár percre fotózni. Aki tovább maradna, a következő járattal folytatja az útját Fotó: Mudra László - Origo

A nyitott tetejű emeletesen utazva szokatlan perspektívából ismerem meg a belvárost, annak ellenére, hogy nem a gyerekek kedvencének számító bal első székben, hanem a szellősebb, oldalablakok nélküli középső részben üldögélek. Mint egy bár emeleti helyisége, ez is tökéletesen elszigetel a járda nem mindig szívderítő forgatagától, bár a régi épületek balkonszintjén kissé élettelen a belváros. Persze előnyei is vannak annak, hogy alig látszik valami a távirányítós gyerekjátékként cikázó autókból, hiszen idefent sokkal kevesebb a zaj és a por, ráadásul a szomszéd sávban haladó BKV-busz vagy teherautó sem zavarja a tökéletes panorámát. Ráadásul az automata váltós, háromtengelyes Leyland sokkal finomabban mozog a korábban kipróbált Ikarusnál, igaz, a Londonba disszidáltakat kivéve nem sok emberben tud nosztalgiaérzést feleleveníteni. A turisták többségét persze úgysem a jármű, hanem a város érdekli, úgyhogy körülöttem mindenki vadul kattintgat a fényképezőgépével, a táblagépével vagy a telefonjával. Hatványozottan tilos felállni menet közben a nyitott emeletesben, de ülve is kalandosan közel lógnak a fejünk felett a közlekedési lámpák és a faágak, néhányan le is szakítanak maguknak emlékbe egy-egy levelet.

A csuklós buszokhoz szokott közönségnek az emeletre vezető lépcső is különleges. Remek a panoráma a mozgó tetőteraszról Fotó: Mudra László - Origo

Ha kalandról van szó, akkor városnéző körutunk harmadik, egyben utolsóként kipróbált autóbusza is kitesz magáért. A műfajban igencsak szokatlan módon mentőövekkel, mellényekkel, hajókötéllel, fenékszivattyúkkal, bójákkal és horgonnyal is felszerelték, a Széchenyi téri induló állomáson megpillantva pedig azonnal feltűnnek furcsa arányai: apró kerekeken áll a magas karosszéria, elöl csapott az alja, a tetején a kipufogócsövön kívül zászlók és jelzőfények meredeznek, a hátsó lökhárító alól pedig kikandikál a vízsugárhajtómű turbinája. Akinek még ennyi jel sem lenne árulkodó, annak a kocsi oldalára ragasztott pancsolós ábra és a River Ride felirat láttán biztosan leesik a tantusz: itt bizony kétéltűről van szó, ami a kontinensen elsőként szárazföldi és vízi városnézést kínál egyszerre.

Már a beszállás is különleges, ugyanis a magasra - a vízvonal fölé - beépített ajtó lépcsővel együtt nyílik le, akár a kisebb repülőgépeknél. Ezt leszámítva azonban ugyanúgy telik a bő másfél órás túra első fele, mint egy hagyományos turistabuszon: a légkondi hideg levegőt fúj, az idegenvezető angolul és németül mutatja be a főváros nevezetességeit (átlagosan az utasok 5 százaléka magyar), a turisták meg persze lelkesen fényképeznek az ablaküvegen keresztül. Közben a cég marketingigazgatója, Galla Péter mesél néhány szót az Iveco vázra épített, Castoldi hajtóműves, Máltán gyártott járműről, amely buszként Magyarországra, hajóként Bulgáriába van bejegyezve. Mi sem jellemzi jobban a bürokratikus buktatókat, mint hogy a Carl Lutz rakpart és a Népfürdő utca találkozásánál épült dunai lehajtó és bekötőút engedélyezéséhez hatvan pecsétre volt szükség…

A vízibusz látványa elsőre elég sokkoló. Lassan, de meglepően stabilan úszik a Dunán, vízsugárhajtóművel lehet kormányozni Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az üzemeltetők mindennap figyelik a vízállásjelentéseket, 90 centiméter alatt ugyanis nem lehet behajtani a Dunába, árvíznél pedig a nagy sodrás miatt kell kihagyni a csobbanást. Ahogy megérkezünk a rámpához, a buszvezető behúzza a kéziféket, és helyet cserél a hajóskapitánnyal (a cégnél pillanatnyilag egy embernek van képesítése mindkét járműfajta vezetésére), az idegenvezető pedig megmutatja a vészkijáratokat, és elsorolja a biztonsági instrukciókat, mint egy stewardess az utasszállító gépen. A következő pillanatban beleereszkedünk a folyóba, és először a busz eleje kezd lebegni, majd az egész 15 tonnás alumíniumtest lágyan ringatózik a hullámokon. Beindul a vízsugár-hajtómű, és néhány ablaktörlőzés után elindulunk lefelé a folyó közepén, ahol a legerősebb a sodrás, így gyorsabban haladhatunk. Nem a kormánykerékkel, hanem a vízsugárhajtómű fordítását vezérlő joystickkel irányítja a vízibuszt a kapitány, miközben a rakpartról, a többi hajóról és a Margit hídról még négyévnyi menetrend szerinti üzem után is mindenki minket fotóz.

Egy kínos téma, a három műszaki hiba, majd az azt követő lehorgonyozás és mentőcsónakos transzfer is szóba kerül, de a marketingigazgató hangsúlyozza, különleges mivolta miatt került reflektorfénybe a jármű - más hajóknál vagy buszoknál a kutyát sem érdekli a sok, gyakran szintén vontatással végződő meghibásodás. Szó, ami szó, tényleg különleges perspektívából láthatom innen várost, majd amikor a Lánchíd előtt megfordulunk, és a Duna jobb szélén, kb. 6-7 km/h-s sebességgel elkezdünk felfelé kapaszkodni, a Parlament is pazar látványt nyújt. Igaz, hogy a többi utasszállító hajó gyorsabb nálunk, a hagyományos autóbuszok pedig ügyesebben mozognak szárazon, a két műfaj keresztezése mégis egyedülálló élményt ad, különösen akkor, amikor beereszkedik a folyóba, majd végül kikapaszkodik onnan. Nem hop on hop of járatként, hanem végállomástól végállomásig, fix útvonalon szállítja a turistákat a River Ride 7500 forintos jegyáron (hat és 14 év közöttieknek 5000 forint, hat év alattiaknak pedig ingyenes az utazás), egész évben - beleértve a karácsony és szilveszter környéki téli turistacsúcsot is.

Amikor ilyesmit lát egy sofőr, másnap általában felmondólevél fogadja az asztalán. A River Ride kapitánynak viszont munkaköre a Dunába hajtás Fotó: Hirling Bálint - Origo

Ha már a rendhagyó városnéző járműveknél tartunk, nem mehetünk el szó nélkül az 1971-es évjáratú, nyitott Ikarus 630-as városnéző busz mellett sem, amelyet az MB Travel üzemeltet. Akárcsak a cég másik veteránja, egy klasszikus angol emeletes Routemaster, hétköznapokon ez is csak külön megrendelésre közlekedik, a tervek szerint azonban vasárnaponként újra menetrend szerint fog járni a BKV Széll Kálmán tér-Hűvösvölgy (illetve Zugliget) útvonalán. A veterán 630-ason kívül és a cikkünk elején bemutatott Program Centrum járatok mellett egy másik iroda flottájában is előfordulnak nyitott Ikarusok. Ezek világoskék színűek, a ráncfelvarrott Classic széria homlok- és hátfalát kapták meg, és két napra 6000 forintba kerül hozzájuk a korlátlan fel- és leszállásra jogosító jegy. Sajnos dühödt telefonlecsapásba fulladt igyekezetünk, hogy további információ reményében felvegyük a kapcsolatot a feltételezett tulajdonos Queeny Bus céggel, a negyedik, hop on hop off járatokat üzemeltető irodánál azonban készséggel válaszoltak kérdéseinkre.

A City Tour két autóbusz- és egy hajóvonalat üzemeltet, ezekre a két napig érvényes jegy felnőtteknek 5000, a diákoknak pedig 4500 forintba kerül. Mint Weber Mario cégvezető elmondta, tizenöt darab piros, Giraffe Hop on hop off matricás busszal szállítják menetrend szerint a turistákat, akik leggyakrabban Angliából, Németországból, Spanyolországból érkeznek Budapestre, de egyre többen látogatnak hozzánk Lengyelországból, Romániából és más környező országból is. Természetesen nyáron is sok a kiránduló, de a városlátogató szezonban, vagyis április-májusban vagy szeptember-októberben igazán nagy a tumultus, amikor a vízparti üdülőhelyeken már lecsengett a szezon.

A City Tour flottájának a zömét használtan vásárolt emeletes MAN SD 202-es buszok alkotják, amelyek egyik részét még a gyárban, a másikat pedig erre szakosodott cégeknél alakították át városnézésre. Ezeken kívül „földszintes” buszokkal is szállítanak turistákat, amelyek érdekessége, hogy bár szintén MAN alvázra épülnek, itthon kaptak egyedi tervezésű nyitott karosszériát, és a Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélyezési procedúrája után állhattak forgalomba. Joggal merülhet fel a kérdés, mit történik az óriáskabriókon olyankor, amikor elered az eső? Az emeletesnél logikus megoldásként le lehet menni az alsó szintre (sőt, a fenti rész eleje is fedett), néhány járműnél pedig védőponyvát lehet nyitni az utastér fölé. Sok turista mégis inkább a nyitott fedélzeten akarja átvészelni a rossz időt, ezért minden buszon szériatartozék a több tucat esőkabát.

Az Ikarusról ordít, hogy kabrió, az emeletes Leylandról viszont nem mindenki veszi észre elsőre. Az angol busz bal oldali utasajtóit befalazták Fotó: Mudra László - Origo

Úgy tűnik tehát, sok utas és utazásszervező cég megtalálja számításait a városnéző programokkal, de valójában nem mindenki örül a fejleményeknek. Sok autóst mérhetetlenül bosszant, hogy a forgalomban araszoló járműveket kell kerülgetnie, de akkor sem sokkal jobb a helyzet, amikor az óriáskabriók a buszsávban hajtva feltartják a BKV-járműveket. A jogszabály szerint erre van is lehetőségük, meg nincs is, a buszsávok ugyanis a menetrend szerinti járatoknak vannak fenntartva, amit az igazoltató rendőrök sokféleképpen értelmezhetnek.

Ám a legfőbb baj azzal van, hogy Volántól vagy a Honvédségtől leselejtezett Ikarusoknak, a Berlinben és Londonban kiszuperált emeleteseknek és sokféle többi járműnek magas a károsanyag-kibocsátása, némelyikük fekete füstöt okádva küzdi fel magát például a Citadellára. Mint arról 2011. januári cikkünkben beszámoltunk, szigorú emissziós normákkal tenne rendet a BKK a turistabusz-piacon, a határidők azonban rég lejártak, és semmi nem történt az ügyben. Tavaly újabb nagy ívű terv látott napvilágot, amely a károsanyag-kibocsátás mellett már a buszmegálló-használat korlátozásáról, illetve a járművek egységes színéről is rendelkezett volna, de változás ezután sem történt az ügyben, és az egyik utazási iroda vezetője szerint a kiadott engedélyek érvényessége miatt nem is várható 2014. december 31-ig.

Pofonegyszerű kiválasztani a kívánt nyelvet és hangerőt az audioguide-on. Az alámondást indító utaskísérőnek résen kell lennie, ha útlezárás van Fotó: Mudra László - Origo

Szerettük volna ez ügyben közzétenni a Budapesti Közlekedési Központ állásfoglalását is, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz a kérdéseinkre. A Levegő Munkacsoport szakértője, Lukács Péter készséggel állást foglalt az ügyben, a főváros által tervezettnél is szigorúbb szabályozást követelve. Elhibázott lépésnek tartja például a kétlépcsős emissziós szigorítás ötletét, az Euro-4-es helyett rögtön a jóval kisebb részecske kibocsátást engedélyező Euro 5-ös norma teljesítését szorgalmazza (ennek pillanatnyilag csak a River Rider kétéltűje felel meg). A zöldszervezet képviselője szerint a városnéző járműveket végérvényesen ki kellene tiltani a buszsávokból, és szigorú szabályozáshoz kellene kötni a parkolásukat, mert a - légkondicionáló miatt jellemzően járó motorral várakozó - külföldi turistabuszok véget nem érő folyamával együtt Budapest jó néhány részén pokollá teszik a lakosok életét.

Három-négy éve emiatt már tüntetéssorozatot tartottak a budai Vár környékén élők, két héttel ezelőtt a Bajcsy-Zsilinszky út lakói demonstráltak, méghozzá a jelek szerint nem is eredménytelenül: az V. kerület alpolgármestere megígérte, hogy az önkormányzat és a BKK megszünteti az ottani buszparkolót.