Ha már szenzációval nem tudott előállni a Lexus a Frankfurti Autószalonon, legalább egy apró frissítéssel készült a nagyközönség számára. Minimális mértékben frissült fel az LS600h, a cél az volt, hogy a hibridet jobban el lehessen különíteni a benzines modelltől. Ennek kihangsúlyozására a rövid és hosszú tengelytávú változat is új, négy vízszintes króm csíkkal díszített hűtőrácsot, valamint friss első lökhárítót és külső visszapillantókat kapott. Bővült az elérhető színek listája is.
Áttervezték a középkonzolt, színes LCD-kijelző jelent meg rajta, de új a navigációs rendszer és egy-két légbeömlő is áthelyezésre került. Műszakilag az új ECO-mód jelent újdonságot, amely a gázkezelés optimalizálásával és a légkondicionáló aktívabb felügyeletével gondoskodik a takarékosabb üzemről. Újracsomagolták az akkumulátorokat, hogy több hely legyen a csomagtartóban és erősebb Brembo-fékeket szereltek be.
A vezérlés újraprogramozásával a hibrid immár Euro 5-ös, a 439 lóerős együttes teljesítmény és 520 Nm-es nyomaték viszont nem változott, hasonlóan a 6,3 másodperchez gyorsuláshoz és 9,2 literes fogyasztáshoz.