Kötelező lesz a nagyobb tükör a teherautókon

Vágólapra másolva!
A 2000 után forgalomba helyezett nehézgépjárműveket legkésőbb 2009. március 31-ig jobb kilátást biztosító visszapillantó tükrökkel kell ellátni egy új európai uniós jogszabály szerint.
Vágólapra másolva!

Az irányelv plenáris vitájában felszólalva Gurmai Zita (MSZP) kiemelte, hogy a 2004-ben illetve 2007-ben csatlakozott országoknak türelmi időre van szükségük, ugyanis a rendeletben foglaltak azonnali bevezetése jelenleg nem vállalható anyagi terhek elé állítaná a fuvarozókat. Az EP-jelentés szerint a teherautónként 100-150 eurós pluszköltséggel 2020-ig 1200 ember életét lehetne megmenteni. Évente ugyanis mintegy négyszáz európai - köztük sok bicikliző gyerek - veszti életét olyan balesetekben, amelyekben egy irányt változtató teherautó vezetője a gépjármű holtterei miatt egyszerűen nem látja a veszélyes helyzetet.