Aggregátort kapott a fűtés nélküli zuglói óvoda

- 2016.10.14. 10:37

Kapott egy aggregátort az Örökzöld óvoda, hogy az elektromos hálózat elbírja az olajradiátorok és a szülők által bevitt hősugárzók működését. A tavaly óta hibás fűtési rendszert csak a héten kezdte el felújítani a fenntartó önkormányzati cég.

Mint korábban megírtuk, a zuglói Örökzöld óvodában hétfőn kezdték el kicserélni a fűtési rendszer hibás csöveit, ezért a csoportszobákban 18-20 fok volt. A fűtőrendszer tavaly óta eresztett, a Főtáv szakemberei szívességből jártak ki múlt télen kétnaponta feltölteni, hogy a 96 gyereket ellátó intézmény ne maradjon fűtés nélkül.

Korábban arról volt szó, hogy nyáron kicseréli a fenntartó önkormányzati cég az alapvezetéket az óvoda épületében, mert január óta tudták, hogy nem működik rendesen.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

 

Az óvoda vezetése már év elején jelezte az önkormányzati fenntartó felé, hogy baj van a fűtéssel.

A szülők nem igazán értették, miért nem lehetett a felújítást nyáron elvégezni, ahogy arról korábban már volt szó, ám az önkormányzattól semmilyen felvilágosítást nem kaptak, ezért fordult egyikük hozzánk. Úgy látszik, ennek volt hatása. Az egyik anyuka tájékoztatása szerint

csütörtökön kapott egy aggregátort az óvoda, ugyanis a szülők hiába vittek volna be hősugárzókat, az épület elektromos hálózata ezt már nem bírta volna el.

Az önkormányzat fenntartó cége, a a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltatási Zrt. korábban adott olajradiátorokat az óvodának, és ezek is a hálózatot terhelik. 

Az Ungvár utcai intézménybe Karácsony Gergely polgármester elment tegnap, hogy megnézze, a pótfűtéssel megoldható-e, hogy elég meleg legyen arra az egy hétre, amíg még tart a felújítás – közölte honlapján a zuglói önkormányzat. A polgármester vizsgálatot rendelt el, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő.

Zuglóóvoda