Tito pulai beszéde

A reakciós elemek beavatkoztak a felkelésbe

 

A reakciós elemek beavatkoztak ebbe a felkelésbe és kihasználták azt a saját számukra. Talán nincs ott elég horthysta? Valamennyien tudjuk, hogy Horthynak nagy Nyugat-barát erői voltak Magyarországon, azonkívül ott voltak a nyilaskeresztesek, különféle más reakciós elemek, Nagy Ferenc és így tovább. Egyszóval volt ott igen sok ember, aki nem volt híve a kommunizmusnak, aki nemcsak Rákosi-ellenes, hanem ellenzi a szocializmust is. És mindezek az elemek belekeveredtek a forradalomba. Ezek a reakciós erők nem merték felemelni fejüket, habár sokszor szólították fel őket külföldről felkelésre, és külföldről segítséget is kaptak. Nem volt sem erejük, sem bátorságuk felkelni mindaddig, amíg azt hitték, hogy a párt egységes és sziklaszilárd. Mihelyt azonban látták, hogy a párt kettészakadt és hogy a párttagság óriási része felkel a Rákosi-klikk és a múlt maradványai ellen, rögtön beleavatkoztak ők is.

 

Ezek a reakciós erők nagyon gyorsan, két-három nap alatt megmutatták igazi arcukat, amikor a nép felháborodott minden ellen, ami a múltban történt.

 

Az akkori vezetőség azonban nem mutatta meg, hogy el akarja távolítani azokat az elemeket, akik felháborították a magyar népet, és nem mutatott nagy hajlandóságot arra, hogy a szocializmus fejlődésének egy valóban magyar útjára lépjen, tekintetbe véve ennek az útnak minden belső sajátosságát. Így a dolgok gyorsan más irányt vettek, és a reakció egyre erősebben uralkodni kezdett. Egy klikk elleni indokolt felháborodás és felkelés volt ez, amely átalakult az egész nép felkelésévé a szocializmus, a Szovjetunió ellen. A kommunisták, akik pedig a felkelők soraiban voltak, mielőtt a reakció vette kezébe a dolgokat, akarva, nem akarva, végül harcban találták magukat nem a szocializmusért, hanem a régire való visszatérésért. A kommunisták akaratuk ellenére kerültek ilyen helyzetbe.

 

Ha a Nagy Imre-kormány erélyesebb lett volna...

 

Meg lehetett-e ezt most akadályozni? Úgy látszik, késő volt már.

 

Ha a kormány erélyesebb lett volna, ha nem ingadozott volna ide-oda, ha elszántan fellépett volna az anarchia és a kommunistáknak a reakciós elemek részéről történő öldöklése ellen, ha elszánt ellenállást tanúsított volna a reakcióval szemben, a dolgok talán helyesebb útra kerültek volna, talán nem került volna sor a szovjet hadsereg közbelépésére. És mit tett Nagy? Fegyverbe szólította a népet a szovjet hadsereg ellen és kérte a nyugati országokat, hogy avatkozzanak be. Nyugaton ezt a beavatkozást óriási mértékben kihasználták. Az imperialisták használták ki, akik alig várták, hogy megtámadják Egyiptomot. Egyiptomot éppen a magyar tragédiának ebben a fázisában támadták meg, remélve, hogy a Szovjetunió nagyon el lesz foglalva és nem képes beavatkozni az agresszió ellen. Magyarországon így került sor az újabb harcokra. A szovjet csapatokat megerősítették. Nagy megszökött, és új kormányt alakítottak. Mondhatom, elvtársak, hogyezeket az embereket az új kormányban személyesen ismerem, és véleményem szerint azt képviselik, ami Magyarországon a legbecsületesebb.

 

Szenvedtek Rákosi alatt, börtönökben voltak és őszintén egy új fejlődés hívei.

 

Ezt mutatja a program, amit Kádár kihirdetett, és amit ti is olvastatok. De a szovjet közbelépés gyengíti az egész programot és a kormány nagyon súlyos helyzetben van. Felmerült most a kérdés: szükséges volt-e a szovjet közbelépés? Az első közbelépésre nem volt szükség.

 

Az első közbelépés, amelyre Gerő felhívására került sor, teljesen hibás volt.

 

A másik hiba abban rejlett, hogy a felelős emberek ahelyett, hogy a második közbelépésre vártak volna, nem tették meg rögtön azt, amit később megtettek, amikor a második szovjet beavatkozásra került sor, vagyis nem teremtettek új kormányt, nem adtak ki a deklarációt. Ha előbb alakítottak volna új kormányt és deklarációt adtak volna ki, a munkás és kommunista erők valószínűleg elkülönültek volna a reakciós elemektől, és könnyebb lett volna kilábalni ebből a válságos helyzetből.

 

Egy harmadik világháború veszélye

 

Még mielőtt a második szovjet beavatkozásról szólnék, el kell mondanom, hogy a magyarországi helyzet olyan lett - és erről bizonyára ti is sokat olvastatok -, hogy már világosan látszott, milyen borzalmas gyilkolások következnek majd be, milyen borzalmas polgárháború van kilátásban Magyarországon, ahol a szocializmus alapjait, meglehet, teljesen aláásták, és ami miatt egy harmadik világháborúra is sor kerülhetett volna.

 

A szovjet kormány ugyanis nem tűrhette volna el a Nyugat beavatkozását, a horthysták, a régi reakciósok uralomra jutását. De mit is csináltak ezek a reakciós elemek? Már az imént elmondottam, hogy ezek az elemek egykettőre megmutatták valódi arculatukat. Világos volt, hogy ezek az elemek egyre nagyobb teret hódítottak maguknak, mert hiszen elrendelték, hogy többé nem szabad használni az elvtárs szót, elrendelték, hogy le kell tépni a vörös csillagot. Világosan látszott ez abból is, hogy a kommunista nem merte többé azt mondani, hogy kommunista, mert ellenkező esetben végeztek volna vele. Látszott ez abból is, hogy kommunistákat felakasztottak. Ha mindez csak egy esetben fordult volna elő, csak akkor nem lett volna oly borzalmas, ha egy csoportnyi ember végezte volna, de ez általános mészárlás volt. Sopronban 20 kommunistát akasztottak fel. Az utcákon fogdosták és gyilkolták meg az embereket, csupán azért, mert sárga cipőt hordtak, azért, mert sárga cipőt leggyakrabban a rendőrség tagjai viseltek. Behatoltak a házakba, és öldösték a kommunistákat. Ezt cselekedte a szabadjára engedett fasiszta, reakciós csőcselék.

 

Nagy Imre kormánya semmit sem tett, hogy ezt megakadályozza.

 

Szüntelenül siránkozott a rádión keresztül, segítséget hívogatott, ahelyett, hogy harcolt volna az ilyesmi ellen és valami úton-módon akaratát nyilvánította volna arra, hogy útját állja a kommunisták és a haladó szellemű emberek legyilkolásának. Ehelyett kiáltványt adott ki, azaz szózatot, amellyel lemondott a varsói egyezményről, hogy kinyilvánítsa az ország függetlenségét stb. Mintha az adott pillanatban ez lett volna a legfontosabb! Mintha a varsói egyezményből való kilépés jelentett volna valamit!

 

Az ellenforradalom katasztrófa lett volna

 

Sokan teszik fel a kérdést, miért került sor a második szovjet beavatkozásra. Világos, hogy eddig is mondottuk és a jövőben is mindig hangoztatni fogjuk, hogy ellenezzük a beavatkozást és az idegen fegyveres erők igénybevételét.

 

De mi volt a biztatóbb: polgárháború, ellenforradalom, egy új világháború, vagy pedig a szovjet csapatok beavatkozása, akik már egyébként is ott voltak. Az említettek egy része katasztrófa, az utóbbi pedig, vagyis a szovjet csapatok beavatkozása, hiba. Teljesen érthető, elvtársak, hogyha ez megmenti a szocializmust Magyarországon, akkor bár ellenezzük a beavatkozást, elmondhatjuk majd, hogy a szovjet intervenció szükséges volt.

 

De ha ők előbb megtették volna a szükséges intézkedéseket, nem került volna sor semmiféle katonai intervencióra. Ez a hiba azért következett be, mert ők még, sajnos, mindig azt hiszik, hogy a fegyveres erő - minden.

 

A fegyveres erő azonban nem oldhat meg mindent. Íme, nézzétek csak, hogy egy gyengén felfegyverzett, úgyszólván puszta kezű nemzet milyen elkeseredett ellenállást tanúsít akkor, amikor van egy célja: az a cél, hogy felszabaduljon és független legyen. Ezt a népet többé az sem érdekli, hogy milyen lesz ez a függetlensége, nem érdekli, hogy az országban restaurálódik-e a burzsoázia és a reakciós rendszer, csak az a célja, hogy kivívja nemzeti függetlenségét. Ez jutott túlsúlyba a nemzet gondolatában, érthető, hogy megint csak azt mondhatom, hogy az az első beavatkozás a legrosszabb, ez a második pedig, vagyis a szovjet csapatok intervenciója szintén rossz. De ha ahhoz vezet, hogy megóvja a szocializmust Magyarországon, azaz, ha biztosítja a szocializmus további építését ebben az országban és a békét a világban, akkor egy napon ez is pozitívvá válik, de csak úgy, ha a szovjet csapatok kötelességszerűen kivonulnak abban a pillanatban, mihelyt a helyzet rendeződik és elcsendesedik. Ezt meg is mondtuk a szovjet elvtársaknak. Semmit sem titkolunk előttük.

 

A sztálinista módszerek csak kompromittálhatják a szocializmust

 

A szovjet elvtársak azt mondták, hogy csapataik kivonulnak, ha bekövetkezik az, amit az előbb említettem.

 

Tudni kell, hogy a Szovjetunió is pillanatnyilag nehéz helyzetben van. Világosság gyúlt most agyukban és látják, hogy itt nemcsak a horthysták harcolnak, hanem a gyári munkások és bányászok is, az egész nemzet.

 

Fejtegetéseim után feltehettek kérdéseket, mert egyes dolgokat nem mondtam el eléggé világosan. Egyben azonban legyetek meggyőződve: éspedig abban, hogy mi sohasem tanácsoltuk nekik, hogy katonasággal menjenek Magyarországra. Mi sohasem adtunk ilyen tanácsokat, és ezt most sem tehetjük, amikor válságba jutottak.

 

Ebben a nehéz helyzetben mást nem mondhatunk nekik, csak azt, hogy tegyék jóvá a régi hibákat.

 

Ebben rejlik a dolog lényege. Ezek szerint nálunk vissza kell utasítani az olyan híreszteléseket, melyek a szovjet intervencióban csupán beavatkozási cselekedetet látnak. Ez nem helyes, erről én, elvtársak, mélyen meg vagyok győződve. Mély meggyőződésem továbbá, hogy az a sok vér, amely Magyarországon folyt, és azok a nagy áldozatok, amelyeket a magyar nép hozott, pozitív hatásúak lesznek. A szovjetunióbeli elvtársak, sőt a sztálinista elemek agyában is világosság gyúlt, belátják, hogy így többé nem lehet dolgozni. Nem, így többé nem lehet dolgozni.

 

Mindannyiunk tragédiája abban rejlik, hogy a szocializmust egy óriási csapás érte. Kompromittálták. Emlékeztek-e rá, elvtársak, milyen gyakran hangoztattuk, hogy az ily módszerek csak kompromittálhatják a szocializmust. Igen, ezt mondottuk. Nincs szándékomban és nem szeretném, ha mi most ezért a mellünket vernők, örülnénk, és így beszélnénk: megmondtuk mi ezt nektek, hogy nem lesz így jó! E tragédia alkalmával csak egy dolgot szeretnék mondani:a különféle kommunista pártok felelőtlen elemei, amelyek még mindig sztálinista módszerekkel vannak hatalmon, nagyon rossz támogatást nyújtanak a Szovjetuniónak, ha azt tanácsolják neki, hogy úgy járjon el, ahogyan ők gondolják.

 

Úgy vélem, ezekben a pártokban vannak becsületes kommunisták, akik sokkal távolabb látnak ezeknél a különféle sztálinistáknál. És ha azt akarják, ott is javuljon a helyzet, de nem olyan módon, mint ahogy ez Magyarországon történik, hanem békés, kommunista módon, akkor bírálniok kell a negatív dolgokat, meg kell hallgatniok a tömegek hangját, a párttagok hangját, az egész nép hangját, mert ezek a jósok és tanácsadók továbbra is ilyen romboló módon hatnak, és ha továbbra is célszerűnek tartják, hogy rágalmazzák hazánkat, ha továbbra is sarat dobálnak ránk, akkor természetes, hogy a szocializmus még nehéz órákat él majd át.

 

[...]

 

Kádár kormányát támogatnunk kell

 

A jelenlegi magyarországi események fejlődését szemlélve, mégpedig abból a szempontból, hogy szocializmus van-e vagy ellenforradalom, nekünk Kádár mostani kormányát kell támogatni, segítenünk kell rajta, mert nagyon nehéz helyzetben van.

 

Meg kell fékeznünk mindazokat az elemeket, amelyek most felelőtlenül az oroszokat hibáztatják. Igen, a szovjet elvtársak felelősek azért, mert nem látták előbb és nem javították ki a Rákosi-uralom hibáit, s mert nem tették lehetővé, hogy előbb jöjjenek azok az emberek, akikben az egész munkásosztálynak és az egész nemzetnek bizalma volt. Lehetetlen, hogy egy vezető ráerőszakolja magát egy népre.

 

Lengyelországban stabilizálódik a helyzet, de nem éppen biztos. Ott ugyanazok az elemek hatnak, akik ellenzik Lengyelország és a Szovjetunió jó viszonyát. Ti tudjátok, hogy azok a lengyelek, akiknek reakciós felfogásaik vannak, gyűlölik az oroszokat és a Szovjetuniót. El kell különíteni a lengyel népet a reakciótól, amely nemcsak a Szovjetuniót gyűlöli, hanem a szocializmust is. Lengyelországban a kommunistáknak és a munkásosztálynak széles a látókörük, tudják, hogy milyen támogatást adhat nekik a Szovjetunió. Például a Szovjetunió támogatása nélkül a lengyelek nehezen védhetik meg az Odera-Neisse-határt, amelyet a németek soha nem ismertek el és amelyet vissza akarnak venni. Egyszóval, itt kölcsönös segítségre és támogatásra van szükség. Ugyanígy szükség van arra is, hogy mi a lengyel kormánnyal és párttal a legszorosabb érintkezésben dolgozzunk és segítsünk nekik, amennyit tudunk. A lengyel elvtársakkal együtt küzdeni kell az olyan törekvések ellen, amelyek a különféle más pártokban, akár a keleti országokban, akár Nyugaton mutatkoznak.

 

Elvtársak, ez a harc súlyos és hosszan tartó lesz. Már most valóban arról van szó, hogy a kommunista pártokban győz-e az az új irányvonal, amely tulajdonképpen Jugoszláviában kezdődött meg, s amely számára meglehetősen sok elem teremtődött meg a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusán hozott határozatokban. Arról van szó, hogy győz-e ez az irányvonal, vagy pedig ismét a sztálini vonal lesz a győztes. Jugoszlávia nem gubózhat be önmagába. Minden irányban dolgoznunk kell. Dolgoznunk kell eszmei téren, találkozókkal, beszélgetésekkel, hogy az új szellem győzzön. Attól sem kell vonakodnunk, hogy nyíltan bíráljuk azt, ami ezekben a pártokban nem jó.

 

[...]

 

Jobban, mint eddig valaha is, minden erőnket a béke megőrzésének irányában kell felhasználnunk.

 

Hogy továbbra is ezt a pozitív szerepet játszhassa, azt hiszem, folytatni kell ezt a következetes politikát, amit eddig folytattunk és meg kell őrizni erőnket - fejezte be beszédét Tito elvtárs.