Georg Spöttle: Nemzetközi nemierőszak napot hirdet mára a TikTok

TikTok, Tik Tok, illusztráció,
A kép csak illusztráció
Fotó: Shutterstock/Melnikov Dmitriy
Vágólapra másolva!
A TikTok egyre több veszélyt rejt a fiatalok számára. Az egyre őrültebb kihívások már számos tinédzser életét követelték. A nemrégiben oroszrulettet játszó 15 éves magyar fiú is nagy valószínűséggel egy ilyen „TikTok challenge” áldozata lett. Az eheti téboly az, hogy ma van a „nemzetközi nemierőszak nap” és ilyenkor büntetlenül lehet szexuális bűncselekményeket elkövetni.
Vágólapra másolva!

Jogosan uralkodott el félelem a német iskolák igazgatói és tanárai körében, hogy ezt a „kihívást” sok tini ki fogja próbálni és a diáklányok komoly zaklatásnak lesznek kitéve. Katharina Günther-Wünsch (CDU) Berlin oktatásügyi szenátora levélben figyelmeztette a veszélyről a német főváros iskoláit. Igaz rögtön kritikával is illették, hogy miért csak kedden, egy nappal a „kihívás” előtt figyelmeztette az iskolákat. Így kevés idő volt a tanároknak felkészülni a veszélyre.

A szenátorasszony szerint ez a TokTok kihívás komoly gondokat okozhat a német iskolákban. A sajtó viszont aggasztónak tartja, hogy ez a levél csak tegnap érkezett meg a tanintézményekbe, így a tanárok reakcióideje ezzel igencsak rövid. A német iskolák jó része küzd az egyre növekvő erőszakkal ezért is félő, hogy a TikTokon terjedő veszélyes kihívást sokan követni fogják. A migrációs hátterű diákok amúgy is nagyon komoly biztonsági kockázatot jelentenek, főleg a felsőbb osztályokban.

A hét elején az egyik cottbussi középiskolában történt tömegverekedésről számolt be a sajtó, ahol egy diákot és egy tanárnőt kellett súlyos sérülésekkel kórházba szállítani. Az elkövetők itt is fiatal migránsok voltak, hozzájuk még két közel-keleti férfi is csatlakozott, eddig ismeretlen okból.

A német hatóságok arról értesítették nemrég a kormányt, hogy egyre több radikális iszlamista tartalom is megjelenik a TikTok-on, még pedig német nyelven. Vannak olyan rap-zenék is, amelyek az Iszlám Államot éltetik és célzottan a német fiatalokat hivatottak megszólítani. Érdekes mód ezek nem zavarják az üzemeltetőt, viszont a TikTok előszeretettel törli a konzervatív tartalmakat, gyakran figyelmeztetés nélkül. Az én esetemben is a 34.000 követővel rendelkező, külpolitikai csatornámat is egyik percről a másikra eltüntette a TikTok. Figyelmeztetést nem kaptam és megkeresésemre sem jött soha válasz. 

Az életveszélyes kihívások vagy a terrorizmus dicsőítésé viszont láthatóan nem sértik a közösségi normákat...

Az amerikai szenátus is beleállt a TikTokba, mivel szerintük az alkalmazással meg lehet szerezni a felhasználók adatait és ezeket politikai célokra felhasználni. A szenátus többsége úgy véli, hogy a kínai közösségi média célzott hirdetésekkel, fake news álhírekkel és manipuláló posztokkal befolyásolhatja az amerikai választásokat. A szenátus 79 tagja úgy látja a TikTok-nak ki kell válnia a kínai „Bytedance” cégből, máskülönben az USA-ban betiltják a videómegosztó oldalt. A „Bytedance” egy évet kapott arra, hogy eladja a TikTokot, máskülönben az app nem lesz többé elérhető az amerikai felhasználók részére és az „app store-ból” is kitiltják. Médiaszakértők és jogászok szerint viszont, ha a TikTok bírósághoz fordul, akkor jó eshetőséggel megnyerheti a pert a szenátus ellen. 

GeorgSpöttleavatar
Szerző:Georg Spöttle
Szerző:Georg Spöttle