Georg Spöttle: Iszlamisták vagy felbérelt Zsoldosok?

Oroszország, terrortámadás, Krasznogorszk, 2024.03.23., Crocus City, Hall, koncertterem,
Fotó: Photo by STRINGER / AFP
Vágólapra másolva!
Nekem, aki évtizedek óta foglalkozik terrorizmussal több dolog is sántít az Iszlám Állam verzióban. A közzétett testkamera felvételeken csak egyszer hangzik el, hogy „Allahu Akbar és halál a hitetlenekre”. Amikor felemelték mutatóujjukat a hitvalláshoz, ezt a bal kezükkel tették. Ilyet egy hithű muzilmán, főleg egy dzsihadista nem tenne, mivel tudvalevő, hogy az iszlámban a balkéz a „tisztátlan”. Ezt mosakodásra használják, de például evésre soha. A jobb kéz a „tiszta” így, ha „takbírt” kiáltanak akkor a hit esküjéhez a jobb kéz mutatóujját emelik a magasba.
Vágólapra másolva!

Az is gyanús, hogy nem volt rajtuk öngyilkos mellény vagy öv. Ezek a robbanószerkezetek hivatottak meggátolni azt, hogy élve elfogják az Iszlám Állam (IS) merénylőit. Sőt, így „sahíd” azaz mártír is válik belőlük, amely komoly tisztesség a radikálisok körében. Nem vittek magukkal IS-zászlót sem vagy egyéb iszlamista jelképeket. Ilyeneket a gépjárművükben sem találtak. Megnéztem az elfogásukat követő elsődleges kihallgatást a csecsén Ahmat kommandósai és az FSZB által. Azt vallották, hogy pénzért, nagyjából 2 millió forintnak megfelelő összegért vállalták a tömeggyilkosságot. A négy merénylő egyike sem mondta azt, hogy az iszlám dzsihád nevében cselekedtek vagy, hogy az IS harcosai lennének. Ez is ellentmond annak a ténynek, hogy a terrorszervezet felvállalta a merényletet.

A Tádzsikisztánból származó merénylők nyilván kaptak valahol „katonai” kiképzést, ez látszott a mozgásukon és nem volt bennük szánalom az áldozatok iránt. 

Hidegvérrel gyilkoltak le nőket és gyermekeket is. Volt, hogy sérülteket késsel végeztek ki. 

Az is látszott a kihallgatás alatt, hogy nagyon egyszerű emberek, akik segédmunkákat végeztek otthon. A motívum a „nagy pénz” volt és nem politikai vagy vallási meggyőződés. A kivitelezéskor is szarvas hibákat követtek el (szerencsére, hiszen ez megkönnyítette az elfogásukat). A tetthelynél parkolták le gépjárművüket, amelyet Oroszországban vettek egy tádzsik férfitól. A Renault típusú járművet használták menekülésükkor is. Nem parkoltak le előzőleg egy másik, hozzájuk nem köthető autót, amellyel elhagyhatták volna a Crocus-City környékét. Maszkot sem viseltek a támadás alatt így a Moszkvában minden kereszteződésben és forgalmas helyen magtalálható biztonsági kamerák rögzítették a vezető és az anyósülésen lévő terroristákat. Az arcfelismerő software gyorsan összefésülte a koncertterem, az utcai biztonsági kamerák és a határátkelők, illetve a repülőtér képeit. A beutazáskor rögzített személyi adatok és biometrikus fényképek alapján percek alatt ismerté vált mind a négy merénylő.

A fotók és a jármű rendszáma alapján kezdődött meg üldözésük. Szerencsére annyi eszük sem volt meghúzzák magukat pár napra egy rejtekhelyen, hanem az ukrán határ felé vették az irányt. Ez is felvet sok kérdést: az orosz-ukrán határ jelenleg a világ legvédettebbjei közé tartozik. Aknazár, drónok, járőrök, szögesdrót és őrtornyok teszik lehetetlenné az átjutást. 

Miért pont Ukrajna volt a menekülés célállomása?

Egyes orosz hírforrások szerint ukrajnai kapcsolataik biztosítottak volna nekik egy átlépési pontot. Elképzelhető, de azok nyilván el is varrták volna azonnal a hozzájuk köthető szálakat. Ha sikerült is volna elérniük Ukrajnát ott végezték volna golyóval a fejükben a határsávban. Persze ez csak egy gondolatkísérlet, bizonyíték nincs rá.

A nyomozóhatóságok és a titkosszolgálatok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy kiderítsék a felbujtók kilétét, akik a pénzt utalták és a lőfegyvereket biztosították. A fegyverek és a lőszerek is megvannak. Minden kilőtt töltény hüvelyét is begyűjtik és már folyik az ujjnyomatok levétele. Remélhetően a fegyverek és lőszerek beszerzőjének is rajta lesznek, hogy őket is beazonosítsák. Ez lehet valóban az IS, egy külföldi titkosszolgálat ügynöke vagy szervezett bűnözői körök. Ha szerepel a rendszerben, akkor hamar kiderül.

Az orosz hadsereg számolta fel az Iszlám Államot Szíriában. 

Ezért az a narratíva is előkerült, hogy most bosszút álltak ezért. Kissé sokat vártak akkor vele, jó néhány évet. Vannak, akik az Iszlám Állam Khorasan (ISIS-K) terrorcsoportot tartják felelősnek a merényletért. AZ ISIS-K afganisztáni székhelyű és leginkább a tálibok ellen hajt végre merényleteket. Nem sok értelme lenne annak, ha magukra haragítanák Moszkvát mivel az a teljes katonai infrastruktúrájuk megsemmisülésével járna. Az oroszok nem hagyták el Afganisztánt az SZVR és a GRU hírszerzőtisztjei nyilván már terepen gyűjtik be az információkat, hogy lehet-e köze a merénylethez az ISIS-K tagjainak.

GeorgSpöttleavatar
Szerző:Georg Spöttle
Szerző:Georg Spöttle