Chile egyik legrégebbi börtöne egyben a legzsúfoltabb is: a 180 éves fő büntetés-végrehajtási intézet Santiago-ban, Chile fővárosában található és közel hatezer férfi tölti ott szabadságvesztését.
A börtönt sokan csak úgy ismerik, hogy ez az a hely, ahol a férfiak rácsok mögött élnek, a macskák pedig szabadon kóborolnak.
Arról, hogy hogyan is került oda a ma már több, mint háromszáz macska, több történet is keletkezett, egyesek szerint a rágcsálók miatt vittek be párat, de van, aki szerint maguktól tévedtek be, aztán befogadták őket.
A macskáknak igencsak jó dolguk van ott, a rabok pedig nagyon szeretik őket, elmondásuk szerint a macskák tanították meg őket a gondoskodásra, a figyelemre és törődésre, a börtön előtt ugyanis a legtöbbjük nem ismerték ezeket az érzéseket. A foglyok informálisan örökbe is fogadhatták a macskákat, közösen gondoskodnak róluk, megosztják ételeiket és ágyaikat, és még kis házakat építettek nekik. Cserébe a macskák valami felbecsülhetetlen értékűt adnak a túlzsúfoltságról és a rossz körülményekről híres bezártságban: szeretetet, ragaszkodást és elfogadást.
A macskafélék jelenléte „megváltoztatta a fogvatartottak hangulatát, szabályozta viselkedésüket, és megerősítette a felelősségérzetüket a kötelességeik, különösen az állatok gondozása terén"
– mondta a börtönfelügyelő, Helen Leal González ezredes, akinek két macskája is van otthon, Reina és Dante, valamint egy macskafigurákat is gyűjt.
Egy rab egyenesen a „társának" nevez egy Feitának, vagyis Csúnyának keresztelt cirmos macskát: betörés miatt kapott tizennégy éves börtönbüntetése alatt volt lehetősége több cicát is gondozni, ez idő alatt elmondása szerint felfedezte különleges lényegüket, amit többre tart még cellatársaiénál is.