G. Fodor Gábor: Nem várt helyről kapott támogatást Galambos Lajos

Szabadságmenet, március 15., ünnep, nemzeti ünnep, a Civil sugárút záróeseménye, Hősök tere - Andrássy út eleje, tüntetés, Karácsony Gergely, 2023.03.15.
Karácsony Gergely
Vágólapra másolva!
Mint ismert, Karácsony Gergely a múlt héten bejelentette, úgy döntött, hogy a Főváros nem fizet adót. Illetve, van amit befizet belőle, van, amit meg nem, mert úgy gondolja, hogy a kivetett adó egy része törvénytelen. Így érvel egy választott és felelős politikus, Budapest főpolgármestere.
Vágólapra másolva!

Elképesztő.

Ha saját tetszésemtől függ, hogy milyen törvényeket tartok be és milyeneket szegek meg (mivel azokat magamra nézve érvénytelennek gondolom), ha úgy döntök, hogy én márpedig nem fizetek adót, vagy éppen visszatekerem a villanyórát, mert nincs kedvem közüzemi díjakat fizetni - ez a magatartás nem a törvényeken kívülre vagy felülre helyez engem, hanem a börtönbe.

Ezt ugyanis nem tehetem meg és azzal, hogy mégis megteszem, vállalnom kell a következményeket. A nem tehetem meg más megfogalmazásban ugyanis azt jelenti, hogy nincs jogom hozzá. Nem vonhatom ki magam a törvényes rend hatálya alól. A törvények betartása nem a tetszésemtől függ.

Karácsony egész főpolgármesteri karrierjét meghatározza, hogy olyat mond, vagy tesz, amihez nincs joga. Ha valaki csak átolvassa a választási ígéreteit, azt fogja látni, hogy nem elsősorban az a kifogás emelhető velük szemben, hogy Karácsony nem tartotta be az ígéreteit.

Ezeket ugyanis be sem tarthatta, mivel eleve meg sem ígérhette volna azokat.

Olyanokat ígért ugyanis, aminek végrehajtásához nincs joga. Hogy csak a költségvetési kérdéseknél maradjunk, nagy dirrel-durral hirdette meg, hogy majd kiveti a Tiborcz-adót és ebből fogja finanszírozni Budapestet. Csakhogy mindenki tudja, és a főpolgármester ne tudná, hogy Budapestnek nincs, csak a kerületeknek van adókivetési joga. Karácsony mégis megígérte.

Karácsony most is azt mondja, nem fog adót fizetni, csak egy részét ismeri el a szolidaritási adó fizetési kötelezettségének, ennyit befizet, a többit nem. Csakhogy mindenki tudja, és a főpolgármester ne tudná, hogy a NAV az egész összeget le fogja inkasszózni a főváros számlájáról. Vagyis Karácsony megint csak olyat ígér, amihez nincs joga. Kétféle értelemben sem: nincs joga nem betartani a törvényeket és nincs joga hozzá, hogy visszatartsa azt a pénzt, amit nem akar megfizetni, mert vissza se tudja tartani. Nem tudja megtenni.

Egyszerűbben is meg lehet ragadni, hogy mit is csinál a főpolgármester:

Karácsony lépten-nyomon hazudik és abban bízik, hogy nem bukik le, miközben mindenki tudja róla és saját maga is tudja saját magáról, hogy hazudik, mint a vízfolyás.

Mégis azt gondolja, jár érte a taps és az ünneplés.

Nem az jár érte. Lajcsi tudja.